A magyar széppróza napját Jókai Mór születésnapjának (február 18.) évfordulójára emlékezve rendezik meg Kápát-medence szerte. Az író második otthonának tekintett Balatonfüreden hétfőn, kedden és csütörtökön rendeznek programokat, amelyeken egyebek mellett a népi gyógyászatról és a népi kultúráról hallhatnak előadásokat, lesz író-olvasó találkozó és kerekasztal-beszélgetés Jókai Mórról és kortársairól a Vaszary Galériában – mondta el Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat vezető tanácsadója.

A rendezvény első napján a Tempevölgy folyóirat által négy esztendeje életre hívott polihisztor-előadássorozat soron következő rendezvényén vehetnek részt az érdeklődők, a népi gyógyászatról és a népi kultúráról Hoppál Mihály néprajzkutató, Balázs Géza nyelvész és Nagy Gabriella Ágnes népmesekutató beszél. Ezután mese est következik Horti Zoltán népmesemondó összeállításában.

Másnap író-olvasó találkozó vendége lesz Zalán Tibor, Géczi János és Tóbiás Krisztián, akik a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója apropóján beszélgetnek az otthon és a haza fogalmáról. A rendezvény zárónapján, csütörtökön Jókai Mór életéről és munkásságáról tartanak kerekasztal-beszélgetést, melynek vendége Szörényi László irodalomtörténész, Petőcz András és Géczi János író lesz. A beszélgetés előtt diákok mutatják be közös alkotásukat, az Aranyember című regény egyik kézzel leírt fejezetét – tette hozzá a szervező.

A Magyar Írószövetség választmánya 2017-ben kezdeményezte, hogy február 18-án, Jókai Mór születésnapján megrendezzék a magyar széppróza napját, amelyet először 2018-ban ünnepeltek meg.