Az MDSZ korábbi közleménye emlékeztet, hogy az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnapot - amely magyar kezdeményezésből közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé - 2016-ban összesen húsz országban tartották meg a kontinensen, másfél millió iskolás részvételével. Hozzáteszik: a Európai Diáksport Nap tavalyi, magyarországi eseményein több gyermek vett már részt, mint a második legnépesebb hazai város, Debrecen lakossága. A közös programelem, a 2016 méter lefutása során pedig a magyar gyerekek több mint 500 000 kilométert tettek meg, vagyis váltófutásban 13-szor futották volna körbe az Egyenlítőt. 

Az idei eseményre már több száz iskola regisztrált. A szervező MDSZ elnöke, Balogh Gábor elmondta:  "Bízunk benne, hogy a csatlakozó iskolák száma idén akár az ezret is elérheti. Szeretnénk, ha a diáksport napjának tradíciója a lehető legtöbb iskolában meghonosodna, és a gyerekeknek minél több élménydús sportprogramban, játékban lenne részük. Ha ugyanis a mozgáshoz, a sportoláshoz élmények társulnak, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a fiatalokban a rendszeres mozgás iránti igény." 

Az idei Európai Diáksport Napjához itthon a Decathlon is csatlakozott, amely felajánlásaival a sportnap kínálatát igyekszik gazdagítani. A cég a szeptember 8-ig (péntekig) regisztráló iskolák közül egy kiválasztott intézménybe sportszerekkel, eszközökkel és animátorokkal települ ki, hogy a gyerekek minél színesebb, változatosabb programokon vehessenek részt.