A Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Álomút” című gyermekrajz pályázatára ezúttal is öt kategóriában várják a pályaműveket: 1-2. osztály, 3-4. osztály, 5-6. osztály, 7-8. osztály, gyógypedagógiai vagy speciális fejlesztő iskolába járó 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű gyermekek.

A szakértő zsűri döntése alapján kategóriánként egy győztest hirdetnek a szervezők, továbbá a legjobbnak választott pályaművekből a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook oldalán szervezett közönségszavazás alapján különdíjat is bezsebelhet az, aki általános iskolásként beküldi pályaművét. A kategória- és a közönségszavazás győztese egy-egy osztálykirándulást nyer a társaság kiskőrösi közúti múzeumába, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti gyűjteményébe. A nyeremény tartalmazza a nyertes osztályának Kiskőrösre, a Közúti Szakgyűjteménybe történő buszos oda-vissza utaztatását, illetve a múzeumi tárlatvezetést, ahol a gyerekek interaktív formában ismerkedhetnek meg az útépítés történetével az ókortól kezdve a legmodernebb „szupersztrádákig”, illetve az útépítéshez kapcsolódó gépekkel, eszközökkel.

Az osztálykiránduláson kívül a győztesek művei a 2018 tavaszi díjátadót követően egy éven keresztül láthatóak lesznek a társaság útellenőri autóin. Az osztálykirándulásokon túl 200 darab 5000 forint értékű ajándékutalvány is gazdára talál.

Az alkotásokat zárt borítékban a következő címre lehet eljuttatni postán vagy személyesen a következő címre: Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztály, „Álomút” gyermekrajzpályázat, 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13. Postára adás határideje: 2018. január 15.

A részletes pályázati feltételek és az előző évi pályázat díjazott alkotásai megtalálhatók a társaság honlapján, a www.kozut.hu-n, az idei Álomút plakát pedig letölthető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook oldaláról (www.facebook.com/MagyarKozut).

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a rajzpalyazat@kozut.hu e-mail címen lehet.

Álomút rajzokon – Jelentkezhetnek az iskolások