Novák Katalin a bejegyzéshez csatolt videóban azt mondta, hogy a sikeresen pályázóknak megtérítik a felvételihez kapcsoló költségeket, így például a nemzetközi nyelvvizsga díját, az utazással kapcsolatos költségeket és a regisztrációs díjakat.
 
A pályázók tengerentúli egyetemeknél akár 700 ezer forintot, Európai Unión belüli egyetemeknél pedig 200 ezer forintot kaphatnak - tette hozzá.
 
A miniszter ismertette, hogy jelenleg 17 tehetséges magyar fiatal tanul kint a világ legjobb egyetemeinek valamelyikén a Stipendium Peregrinum ösztöndíj támogatásával. Az ő tanulmányaikat szinte teljes egészében fedezi az ösztöndíj, és emellett a megélhetésüket is segíti - emelte ki.
 
Novák Katalin azt mondta: a kormány szeretné, ha a tehetséges, tudásukat a legjobb külföldi egyetemeken bővíteni kívánó fiatalok ehhez segítséget kapnának az államtól.