A Veszprémi Rendőrkapitányság a Veszprémi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködve roma származású diákoknak szervezett kirándulást 2017. november 2-án a Tihanyi-félszigetre.

A program első részében a tanulók egy ötkilométeres gyalogtúrán ismerkedhettek meg a félsziget állat- és növényvilágával, geológiai érdekességeivel. Ezután meglátogatták az Apáti-hegyen álló, 2016-ban épült Őrtorony kilátót. A túra a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontban fejeződött be, ahol meleg ebéd várta a résztvevőket.

Délután a diákok a látogatóközpont filmvetítéssel egybekötött interaktív kiállítását tekintették meg, majd kézműves foglalkozáson vettek részt.

A program célja az volt, hogy a gyerekek számára tartalmassá tegye a szünidőt, egyben bővítse a természetről szerzett ismereteik.