Hangoztatta: annak köszönhetően, hogy idejében megkezdődött az oltási program, "másfél hónappal előbb tudtuk újraindítani a magyar gazdaságot". "Ez 1-1,5 százalékpontos előnyt jelent a gazdasági növekedésben" - tette hozzá.
 
Emlékeztetett arra, hogy a kormány még májusban meghirdetett egy 587 milliárd forintos beruházás- és képzésösztönző programot, és az első százmilliárdra akkora volt az igény, hogy azonnal meg kellett duplázni a keretet.
 
Mint mondta, a kormány célja az öt és fél százalékos GDP-növekedés meghaladása, ezért minden eddiginél több forrást szánnak a Magyar Multi Programra is, amely az ígéretes hazai vállalkozásokat segíti hozzá ahhoz, hogy nagyvállalattá válhassanak.
 
Fontos lépésként említette "az elmúlt negyven év legnagyobb horderejű felnőttképzési átalakítását", amelynek egyik központi eleme a pályakövetési rendszer, hogy visszajelzést adjanak arról, mit és hol érdemes tanulni.
 
Kiemelte a munkahelyi képzéseket támogató hetvenmilliárd forintos programot is.
 
György László úgy vélte, az ország azért tudott már a második negyedévben visszatérni a válság előtti szintre, mert "kitartottunk a munka- és tudásalapú társadalom mellett, nem álltunk át segélyezésre, annak ellenére sem, hogy hatalmas volt a kísértés és a szakmai nyomás. (...) Segélyezés helyett akkor adtunk pénzt a vállalkozásoknak, ha megtartották a dolgozóikat és új munkahelyeket hoztak létre, ha nem halasztották el a beruházásaikat, hanem határidőre elkészültek velük."
 
Az államtitkár kijelentette: "tudtuk, hogy ha újraindul a világgazdaság, hatalmas igény lesz termékekre és szolgáltatásokra, és a világgazdasági kapacitások újraosztásáért is verseny kezdődik. Ezért ingyen pénz helyett arra törekedtünk, hogy megőrizzük az összerendezett tudást". Hozzátette, hogy munkahelyvédelmi programot indítottak a kutatás-fejlesztési és az innovációs munkakörben dolgozók számára, hiszen a kutatókért a válság idején nagy küzdelem zajlott a munkaerőpiacon. Megalkottak továbbá egy törvényt, amely a beruházásokat védi az ellenséges felvásárlásoktól. "Ez segített abban, hogy a magyar tudást ne kelljen kiszolgáltatni másoknak" - hangsúlyozta György László.