A lap keddi számában közölte, a kormány a jövő évi költségvetés kialakításakor is számolt a nyugdíjprémiummal, és ha minden a tervek szerint alakul, az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, prémium címén.
    
Tállai András elmondta, a jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság jól teljesít, növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul.
   
Kifejtette, a legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a GDP, és azzal számolnak, hogy egész évben négy százalék felett lehet a gazdasági bővülés.
    
Tállai András emlékeztetett, a polgári kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, akik az elmúlt évtizedekben munkájukkal és a családban betöltött szerepükkel nagymértékben hozzájárultak az ország gyarapodásához. A kormány 2010-ben azt vállalta, hogy mindenképpen garantálja az ellátások értékállóságát, ennek szellemében jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte.