"Első alkalommal szervezték meg a filmpikniket. Szeptember 5-ig a két településen mintegy negyven filmet láthat a közönség az ingyenes rendezvényen" - mondta László Panna színművész, a Veszprém-Balaton Filmpiknik arca az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.
 
Az eseményen hat magyar filmklasszikussal, hét animációs alkotással, egy gyermekfilm-válogatással, valamint huszonhárom közönségtalálkozóval várják az érdeklődőket. Mint elhangzott, a filmpiknik hivatalos nyitófilmje a Valan, Bagota Béla krimije lesz, amelyet csütörtök este vetítenek a veszprémi Várban, de már ezt megelőzően láthatják a nézők csütörtökön a veszprémi Hangvillában a Piedone nyomában című dokumentumfimet.
 
Két alkalommal, csütörtökön a balatonfüredi Balaton moziban, pénteken pedig a veszprémi Hangvillában vetítik Hartung Attila FOMO - Megosztod és uralkodsz című moziját, amely a Z generáció nyelvén mesél a közösségi média sötét oldaláról.
 
"Fontos, hogy a FOMO elkészült, mert számos tabutémát, köztük az internetes zaklatást, a cyberbullyinget vagy a nemi erőszak kérdését behozta a köztudatba, beszélnek róla az emberek. A közösségi médián keresztül zajló támadásoknak számos áldozata van, és a társadalom sok esetben még mindig őket hibáztatja a történtekért" - mondta László Panna, aki több társával amatőr színészként szerepel a filmben.
 
Mint elhangzott, a vetítések alkalmával a FOMO alkotói közül többekkel is találkozhat a közönség.
 
A filmpikniken számos díjnyertes alkotás látható. A közönség megnézheti Bodzsár Márk Drakulics elvtárs, Tasnádi István Egy másik életben, Miklauzic Bence Nino bárkája, Tóth Barnabás Akik maradtak, Szabó Réka A létezés eufóriája, Szalay Péter Néhány mondat a szabadságról, Mohi Sándor Ott legbelül dal van, Deák Kristóf Foglyok című alkotását is. Pénteken a balatonfüredi Balaton moziban pedig hat animációs filmet vetítenek.
 
A rendezvényen napközben gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket.