A szombati tihanyi megnyitón Lobenwein Norbert, a Mol Nagyon Balaton alapító-főszervezője az MTI kérdésére elmondta, hogy hatodik alkalommal szervezik meg a rendezvényt, amely 30 helyszínen az egész térséget vonzóvá kívánja tenni a magyar és a külföldi turistáknak.
    
A 15 saját rendezvény mellett fesztiválok és más nyári események népszerűsítése is része a programnak. Tavaly több mint egymillióan vettek részt a Mol Nagyon Balaton rendezvényein, idén is hasonló érdeklődésre számítanak - fűzte hozzá.
    
Az eseményeket ismertetve elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan idén is az Ultrabalatonnal indult a Mol Nagyon Balaton május 11-én, amikor 12. alkalommal rajtolt el több mint 11 ezer futó.
    
Ezt követi a május 18-án kezdődött és 27-ig tartó Balaton Camino, a Balaton körbejárása.
    
A további programok között szerepel tematikus városnézés, könnyűzenei koncertek, pünkösdi szezonnyitó, a balatonfüredi könyv-, bor-, valamint jazzfesztivál, az Anna-bál, az Everness életmódfesztivál, a Balaton Sound, az Utcazene fesztivál és a Művészetek Völgye - tette hozzá a főszervező. 
    
Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója kiemelte, hogy idén először a nyári szezon végén rendezendő zamárdi strandfesztiválon tartják a Petőfi Rádió díjátadó gáláját.
    
Elmondta, hogy a közmédia folyamatosan közvetíti majd a Mol Nagyon Balaton rendezvényeit.
    
Szollár Domokos, a Mol csoport kommunikációs igazgatója megjegyezte: négy esztendeje dolgoznak együtt a régió népszerűsítéséért.
    
Kiss Ádám, a Mol Nagyon Balaton projektvezetője elmondta, hogy a programhoz kapcsolódva a Balaton Magazin című kiadvány érdekes, olvasmányos írásokkal mutatja be a térség rendezvényeit.
    
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke a színvonalas balatoni programok jelentőségét hangsúlyozta.