Január 1-től növekszik a szolgáltató részére felszámítandó jutalék maximális mértéke 3,6 százalék + áfa összegre. A minimum 12 forintos jutalékmérték azonban változatlan marad.

A kormányrendelet előírja továbbá, hogy a Szép-kártya kibocsátó 2019. január 1-től a szolgáltatóktól kapott jutalék ötven százalékát a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány részére ajánlja fel. Az alapítvány az összeget a Szép-kártyával, illetve azzal összefüggő tevékenység költségeire fordítja. A változást mind a három kibocsátó bank átvezette az ÁSZF-jén, és publikálták is a honlapjaikon.

Az új szabályok miatt – mivel a Szép-kártya maradt az egyetlen kedvezően adózó béren kívüli juttatás Magyarországon –, a forgalom jelentős növekedésére lehet számítani – írta a Turizmus.com, amely szerint azt is fontos megjegyezni, hogy a jutalék ötven százalékában ezentúl részesülő Magyar Turisztikai Szövetség alapító tagja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is. Ráadásul, információik szerint, az összeget a szakmai szövetségek igényeivel összhangban költik el olyan célokra, mint például a szakmai képzés, vagy a belföldi turisztikai marketing.