Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly az Iránytű - Otthon a gyermekekért elnevezésű projekt nyitórendezvényén, Békéscsabán elmondta: a jövő évi költségvetésben biztosítják a forrását annak is, hogy a hetven-nyolcvan, speciális szükségletű gyermekekkel foglalkozó csoporthoz további egy munkatársat lehessen felvenni. Így ötről hatra nő az egy-egy csoporttal dolgozó szakemberek száma.

Az államtitkár közölte: tíz százalékkal növelik jövőre a gyerekek elhelyezéséről döntő szakértői bizottságok létszámát, emellett húsz százalékkal a gyámhivatali ügyintézők számát annak érdekében, hogy a bürokrácia miatt ne lassuljon le a gyerekek elhelyezésének folyamata, továbbá harminc százalékkal emelik a gyermekjogi képviselők számát.

Czibere Károly szerint így a speciális szükségletű gyerekekre is kiemelt figyelem jut a gyermekvédelmi hálózaton belül, csökkentik a zsúfoltságot, növelik a kapacitást, országosan javítják az elhelyezési esélyeket, az elhelyezési és a munkakörülményeket.

Hangsúlyozta: a gyermekvédelem nem akkor működik jól, ha az ellátási minimumfeltételeket nyújtja, hanem ha valódi életkezdési esélyt nyújt a gyerekek számára.

A kormány ennek érdekében szélesítette a nevelőszülői programot, így a 12 év alatti gyerekeket már csak nevelőszülőknél helyezik el. Elindult a napokban a régi, nagy lakásotthonok bezárásának utolsó köre is, 5,8 milliárd forintból 2020 elejére biztosítják, hogy korszerű lakásotthonokban helyezzék el a gyerekeket - emlékeztetett az államtitkár.