Ónodi-Szűcs Zoltán kiemelte: Magyarország is azzal a problémával küzd, mint bármelyik európai állam. Egyre több fiatal már kora gyermekkorától elhízott. Az államtitkár hozzátette: a mozgást ezért nem lehet elég korán elkezdeni függetlenül attól, hogy fogyatékkal él-e vagy sem.

A zánkai Erzsébet-táborban egy hétig tartó Élménytábor+ speciális kosárlabdatáborban 42 gyermek és 8 kísérő vesz részt, délelőtt speciális kosárlabdaedzéseket tartanak, délután pedig bekapcsolódnak az élményprogramokba a többi táborozóval együtt. A speciális kosárlabdázók és néhány más táborból érkező fiatal kedden közös edzésen vett részt, az államtitkár mellett ebbe Csabai Edvin tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus is bekapcsolódott.

Galambos Zsolt edző elmondta: a táborban a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kosárlabda szakágában sportoló fiatalok a két év múlva Abu-Dzabiban rendezendő speciális világjátékokra készülnek, amelyen több mint ötezer sportoló, köztük száz magyar speciális olimpikon vesz részt. Galambos Zsolt hozzátette: két éve a magyar kosárlabdázók megnyerték a speciális világjátékokat Los Angelesben, és szeretnének jó eredményt elérni az esedékes versenyen is.

A zánkai Erzsébet-táborban több speciális sporttábort is rendeznek, a kosárlabda mellett volt már a teniszre és a görkorcsolyára, és lesz még az úszásra, az öttusára, a labdarúgásra és az atlétikára fókuszáló is.