Az Eurostat adatai szerint GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet kulturális beruházásokra, így az Európai Unió éllovasának számít. Az előző évekhez képest idén 500 millióval több támogatást kapnak a budapesti színházak, 30 százalékkal több támogatást a vidéki színházak és a kormány szeretné folytatni a fővárosban a Liget Budapest Projektet - olvasható a közleményben.

Az összegzés felidézi, hogy tavaly magyar forrásból megújult a kaposvári Csiky Gergely Színház, 2020-ban pedig több, az ágazathoz tartozó kulturális beruházás fejeződhet be. Megújul például a Kertész Imre Intézet, a nyíregyházi Kállay-kúria, a veszprémi állatkert, elkészül a szolnoki Szigligeti Színház és az ottani művésztelep felújítása, átadják a Lakitelek Népfőiskola beruházásában a Nemzeti Művelődési Intézet új székházát és megnyílik a látogatók előtt a komáromi Csillag erőd is. Lezárul a Schrammel Imre életművét befogadó kiállítóhely létrehozása Szombathelyen, valamint a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár megújítása, mindezek mellett folytatódnak a Makovecz Imre-program keretében támogatott felújítások.

A közleményben olvasható, hogy hogy 2020-ban az Emmi felelősségébe tartozó kulturális beruházásokra összesen csaknem 7 milliárd forint jut tervezetten. Ezt az összeget tovább növelik a Liget Budapest Projekt és a Magyar Állami Operaház, valamint a Modern Városok program kulturális beruházásaira megítélt források.

Az Emmi kulturális államtitkársága 2020-ban is támogatja a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok zenei képzését és hangszervásárlását, folytatódik a Lázár Ervin Program is, amely gazdag kulturális lehetőséget kínál az általános iskolába járó diákoknak.

A tájékoztató szerint a kulturális tao-támogatást felváltó előadó-művészeti többlettámogatási rendszernek köszönhetően 500 millió forinttal több jutott tavaly a budapesti színházaknak, mint a korábbi években. A kormány a vidéki színházaknak mintegy 30 százalékkal, a független alternatív színházaknak mintegy 20 százalékkal nyújtott több forrást. A táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak 2019-ben, mint az azt megelőző évben.