Az ügy fiatalkorú gyanúsítottja ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik nyomozás – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
    
A bírói végzés szerint továbbra is megalapozottan fennáll annak lehetősége, hogy a fiatalkorú gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől megszökik, elrejtőzik, illetve veszélyezteti a bizonyítást. Ennek megakadályozására „csak a személyi szabadságot teljesen elvonó kényszerintézkedés alkalmas” – írták.
    
A bíróság legutóbb október elején döntött a letartóztatás két hónappal történő meghosszabbításáról.
    
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a nyolcéves sólyi kislány eltűnéséről májusban édesapja tett bejelentést, holttestét másnap hajnalban találták meg a szomszédos Királyszentistván közelében. A gyilkossággal gyanúsított 16 éves hajmáskéri fiatalt még aznap elfogta a rendőrség, és miután beismerő vallomást tett, a bíróság elrendelte letartóztatását.