Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány közleménye szerint a zánkai Erzsébet-tábor minden lakóépülete megújul és új közösségi terek jönnek létre. Fejlesztik a sportcsarnokot, a színháztermet, az éttermet és a konyhát is, Fonyódligeten pedig teljesen új, korszerű épületek létesülnek.

A munkálatok nem befolyásolják a táboroztatást, amelyet a jövőben is zökkenőmentesen folytat az alapítvány.

Azt írták: az ország minden pontjáról érkeznek gyermekek a Balaton-parti táborokba, a felújítások után pedig már több mint 60 ezer gyermek üdülhet Zánkán és Fonyódligeten. 

A fejlesztésekre idén egymilliárd, 2018-ban 8,5 milliárd, 2019-ben további 16,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Az összesen 26 milliárd forintos többletforrás egyrészt lehetővé teszi, hogy a színvonalas programok mellett 21. századi körülmények között táborozhassanak a gyerekek. Másrészt - folytatták - a pluszhelyek, a hőszigetelés, a fűtéskorszerűsítés, a nyílászárócsere a tavaszi és az őszi táborlehetőségek bővítését is segíti.

Olyan új közösségi terek létesülnek, amelyek időjárástól függetlenül is használhatóak lesznek. Az alapítvány tervezi a vízi sportolási lehetőségek bővítését is: olyan, oktatási célra is alkalmas területet alakítanának ki, ahol időjárási körülményektől függetlenül, egész nyáron biztonságosan űzhetők a vízi sportok.

Kitértek arra: a kormányzati támogatásnak köszönhetően az alapítvány évről évre egyre több fiatalnak tud programokat és élményeket biztosítani. Idén tavasszal és nyáron csaknem 32 ezren voltak a táborokban. Már az őszi "ottalvós" osztálykirándulások is elindultak, ezekre több mint hatezer táborozót várnak. 

Az alapítvány a nyári élménytáborokon túl csaknem hétszáz gyermek lábadozását segítette a tihanyi és a zalaszabari gyógyulótáborban, és mintegy 55 ezer gyermek vehetett részt a lakóhelyéhez közeli napközi Erzsébet-táborokban nyáron - áll a közleményben.