A nyomozás adatai szerint egy várpalotai lakos tavaly november 24-én délután kocsijával a 73-as számú főútvonalon Csopak irányából Veszprém irányába tartott. Haladása során az előtte azonos irányban közlekedő járművet megelőzte, majd egy korábbi közlekedési szituációból adódó félreértést követően megállásra kényszerítette.

C. Krisztián a járművéből kiszállt, majd odament a még mozgásban lévő másik autóhoz és annak visszapillantó tükrére öklével ráütött, ami ennek következtében megrongálódott.

A 42 éves férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntett, valamint közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal adta át az illetékes ügyészségnek.

Ököllel rendezte a közlekedési vitát