Gál Kristóf azt mondta, két férfit szerdán külföldi társhatóságok, csütörtökön egyet a Pest megyei rendőrök fogtak el. Utóbbit – egy kilenc éve kábítószeres bűncselekmény miatt körözött férfit – lakossági bejelentés alapján találtak meg – emelte ki.
    
A körözési toplistán ötven ember szerepel. Vannak köztük, akik olyan bűncselekményt követtek el, amely 5-10 év szabadságvesztéssel büntethető, mások visszaeső erőszakos bűncselekmény elkövetői, és vannak, akiket legalább öt év szabadságvesztésre ítéltek, de nem vonultak be a börtönbe. Szerepelnek továbbá a listán olyanok, akiket legalább öt bűncselekmény elkövetése miatt köröznek, illetve az általuk elkövetett bűncselekmény jelentősen rontja a lakosság közbiztonságérzetét – ismertette Gál Kristóf.
    
Online bejelentéskor négy adatot lehet megadni, de csak a bejelentés mezőt kötelező kitölteni – hangsúlyozta a szóvivő.

Sikeres az új körözési toplista – Több az elfogás és a bejelentés - VIDEÓ