Az eljárás adatai alapján egy 20 éves tahitótfalui nő 2018. július 4-én Balatonudvariban tartózkodott ismerőseivel. Hajnali 4 óra körül a település egyik szórakozóhelyéről gyalog a szállásukra mentek, amikor a nő elmondása szerint figyelmetlenségéből fakadóan nekiszaladt egy vasúti átjáró félsorompójának, amely ennek következtében letörött. Ezt követően a fiatalok felvették a földről a csapórudat, majd a balatonudvari szállásukhoz vitték és az ingatlan udvarán a tujafák közé dobták.

A 20 éves tahitótfalui nővel szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség, továbbá ellene és a 19 éves budapesti és a 23 éves szadai barátnője ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás során szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.