Palkovics László a PE nagykanizsai kampuszán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a zalai kezdeményezésre, a munkáltatók igényének megfelelve kialakított új képzési formát kevesebb matematikai elméleti alapra, de a gyakorlatnak nagyobb hangsúlyt adva alakították ki. Olyan szakembereket képeznek, akik nem programozó-matematikusok lesznek, hanem a vállalati informatikai rendszerek működtetésével, fejlesztésével foglalkoznak majd.
    
Kifejtette, hogy a hagyományos BSc szakokhoz képest a BProf szakként szereplő új tanulmányi formához kevesebb matematikai elméleti alapozás szükséges, nagyobb hangsúlyt kap ugyanis a gyakorlati képzés, amelyet duális formában cégeknél biztosítanak. Ez az alapképzés nagyobb kedvet adhat a szakgimnáziumokban, informatikai szakos gimnáziumi osztályokban végzetteknek ahhoz, hogy rövidebb idő alatt piacképes diplomát szerezzenek.
    
Az új alapszak azonban "nem zsákutcás képzés", hiszen megfelelő kiegészítő modulokkal továbblépési lehetőséget is ad a hallgatóknak. A képzés tartalmát a műszaki egyetem és a PE közösen dolgozta ki.
    
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a korábbi hét százalékról kilenc százalékra nőtt az informatikai képzésre jelentkező hallgató aránya. Azt várják, hogy ez az új alapszak további növekedést is lehetővé tesz, hiszen nagy a munkaerőpiaci kereslet, az elhelyezkedés tehát szinte biztos, vagyis ez a diploma "jó befektetés" az állam és a hallgatók számára is.
    
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a vidéki képzőhelyek esetében valószínűsíthető, hogy az itt végzettek a környéken is maradnak munkavállalóként. 
    
Emlékeztetett arra, hogy az egyik legnagyobb igény az informatikusok iránt mutatkozik a vállalatok részéről, az ipar digitalizálásával pedig ilyesfajta képzésre, szakemberekre még nagyobb szükség lesz. A szakképző iskolákban is megpróbálják a megfelelő alapokat biztosítani, ami lehetővé teszi a továbblépést mérnök-informatikus, informatikus képzésekre is. 
    
Gelencsér András, a PE rektora úgy fogalmazott, hogy a műszaki, informatikai képzés az egyetem egyik zászlóshajója, képzéseik szorosan kötődnek a helyi gazdasági szereplők igényeihez. Az a tapasztalatuk, hogy a BSc szakokon nagy a hallgatói lemorzsolódás vagy meghosszabbodik a tanulmányi idejük, ezért az új alapszakkal várhatóan csökken a lemaradók aránya, de egyben hamarabb is kerülhetnek a végzettek a munkaerőpiacra.
    
Az MTI kérdésére Palkovics László azt mondta: nincs limit az új alapszakra jelentkezők esetében, de azzal számolnak, hogy a műszaki egyetemen várhatón 300-400 hallgató jelentkezhet már a mostani felvételi időszakban, és akár a minimális 280 ponttal is bekerülhetnek. Hartnung Ferenc, a PE dékánja ehhez azt tette hozzá, hogy a Pannon Egyetemen 150 fős kapacitásúra tervezik az új képzést, de igény szerint ezt a keretet bővíteni is lehet.