Folly Réka tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek elmondta: a 10 éve alapított észak-balatoni, 12 főt foglalkoztató mikrovállalkozás  hétféle szörpje mellett bortermeléssel is foglalkozik 10 hektárnyi területén. Évente mintegy 45 ezernyi palackot állítanak elő, hazai piacra.

A vállakozás tavaly 129 millió forintos forgalom mellett 4,7 millió forintos adózás előtti eredményt ért el. Éves árbevételének mintegy ötöde származik a megközelítőleg 20 ezer palacknyi, félliteres szörpök értékesítéséből.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét pályázaton lehetett elnyerni helyi alapanyagokból és helyi munkaerővel előállított termékekkel. A pályázattal az Agrárminisztérium és az ország nemzeti parkjai a minőségi helyi termékek piacra jutását, a természettel harmonikus gazdálkodást és a fogyasztói kultúra emelését támogatják.

A badacsonyörsi arborétum első örökzöldjeit Folly Gyula pécsi orvos telepítette 115 évvel ezelőtt. Az induláskor alig félhektárnyi területből a család négy generáción át tartó munkájával mára öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa-, valamint cserjeféle él.

A sajátos mikroklímájú, kilátóval, játszótérrel, étteremmel is rendelkező helyen a botanikus és gasztro-élmények mellett időnként zenei, művészeti programok is fogadják a látogatókat. Tanösvénye három éve elnyerte kategóriájában "az év ökoturisztikai létesítménye" címet. Az arborétum Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség-várományosi helyszínként fejlesztési forráshoz is jutott, aminek köszönhetően tavaly megújult a látogatóközpontja, valamint magasított ösvény és csúszda is épült.

Az arborétumnak tavaly 45 ezer, idén október végéig 70 ezer látogatója volt. A járványhelyzetben elrendelt szigorítások miatt november 11-től zárva tart, az újranyitásig webshopján értékesíti a termékeit - közölte a tulajdonos-ügyvezető.