A vádirat szerint a 41 és 43 éves elkövetők a kora esti órákban jelentek meg a sértett lakásánál, ahova az idősebb férfi ivóvizet kérve bejutott, és mialatt a sértett a konyhában volt, a társát is behívta a lakásba.

A vádlottak a 79 éves sértett előtt a vízmű dolgozóinak adták ki magukat, és nyomáspróba ürügyén az asszonnyal meg is nyittatták a csapokat. Ezt követően közölték vele, hogy mindent rendben találtak, és visszatérítést fog kapni, de ehhez előbb 9800 forintot át kell adnia a vádlottaknak.

A sértett elmondta, hogy nem tart otthon készpénzt, csak bankkártyája van, mire az egyik vádlott megkérte, hogy mutassa meg a kártyáját és annak PIN kódját is adja meg. Az asszony a kérésnek eleget tett, majd a bankkártyát a vádlottak szeme láttára visszatette a szekrénybe.

Ezt követően, hogy a bankkártyát megszerezzék, a fiatalabb férfi ismét megnyittatta a fürdőszobai csapot, és a fürdő ajtajába állva megakadályozta, hogy a bent tartózkodó sértett a közlekedő részre kilásson. Társa eközben az asszony szobájába ment, a bankkártyát kivette a szekrényből, majd mindketten távoztak a lakásból. A bankkártya birtokában az elkövetők Enyingre utaztak, és a PIN-kód ismeretében egy ATM-ből 6000 forintot vettek fel a sértett számlájáról.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottakkal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratában.